AZ ÍRÁSBELI FELVÉTELI VIZSGA
Az írásbeli vizsga időpontja
2026.január 24. (szombat) 10:00
Tisztelt Szülő és Kísérő! Kedves Diák!
Az írásbeli vizsga terembeosztása a földszinti hirdetőtáblán az adott napon (2026. január 24.) 9.00 órától tekinthető meg.
Kérjük, hogy a tanulók az írásbeli vizsga megkezdése előtt legkésőbb 30 perccel jelenjenek meg az iskola aulájában, azaz 9.30-ig.
Érdemes korábban elindulni otthonról, mert 10:00 óra után nem engedhetjük be az elkéső vizsgázókat a terembe! Az iskolába való belépés után a tanulónak alkalma lesz regisztrálni. A szülőket arra kérjük, hogy legfeljebb csak a gimnázium bejáratáig kísérjék a tanulókat. Az épületbe kizárólag a felvételiző tanulók léphetnek be. Megértésüket köszönjük!
Kérjük, az alábbiakat vegyék figyelembe
– Az írásbeli vizsga során, a dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék vagy fekete színű tintával kell elkészíteni. Hibajavítót használni tilos!
– A magyar nyelvi feladatlapok kitöltéséhez segédeszköz nem használható.
– A matematika feladatlapok kitöltéséhez rajzeszközökön (vonalzó, körző, szögmérő) kívül más segédeszköz (pl. zsebszámológép) nem használható.
– Kérjük, hogy a diákok a vizsgára feltétlenül hozzanak magukkal személyazonosítására alkalmas érvényes fényképes igazolványt – diákigazolványt, útlevelet vagy személyi igazolványt.
BTMN-es / felmentéssel rendelkező tanulók esetében:
A központi írásbeli vizsgára vonatkozó speciális elbírálást minden esetben írásos kérelemben kell igényelni – a központi írásbeli vizsga előtt – a vizsgaszervező iskolában. A kérelmet és a szakértői véleményt a központi írásbeli vizsgára történő jelentkezéskor a jelentkezési lappal együtt kell benyújtani az iskolához.
Az igazgató a szakértői vélemény alapján hoz döntést arról, hogy milyen kedvezményeket biztosít a tanulónak az írásbeli vizsga során (időhosszabbítás, segédeszköz használata, a vizsga meghatározott részeinek értékelése alóli felmentés, pl. helyesírás). Az igazgató döntését határozatba foglalja, amelyet a központi írásbeli vizsga előtt eljuttat a tanulóhoz és a szülőhöz.
A központi vizsga értékelése
Tájékoztatásul közöljük, hogy minden dolgozatot több szaktanár együttesen, csapatban néz át és értékel.
Az ide vonatkozó törvény szerint az írásbeli vizsga értékelt dolgozatait a vizsgázó és szülője az iskola képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott helyen és időben megtekintheti, azokról kézzel vagy elektronikus úton másolatot készíthet, és – kizárólag a hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő értékelés esetén – észrevételt tehet.
Megtekintés, észrevétel
A megtekintés és értékelő lapok átvételének időpontja és helyszíne előre láthatóan
- január 30. péntek 7:00-15:00 (könyvtár)
Az értékelő lapokat csak az iskolában lehet átvenni!
A hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő értékelés esetén észrevételeiket a megtekintés napján, vagy legkésőbb az azt követő munkanapon tehetik meg.
Az észrevétel megtételéhez az itt megtalálható „Észrevétel a központi írásbeli felvételi vizsga feladatlapjának javításával kapcsolatban” dokumentumot használják!
Az értékeléssel kapcsolatos észrevételeket 2026. február 2-án 16:00-ig lehet megtenni, a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 35.§ (4) bekezdése értelmében. A határidő elmulasztása esetén egy napon belül lehet igazolási kérelmet benyújtani. Az igazolási kérelem benyújtási határideje jogvesztő.
Az észrevételeket – a kifogásolt rész megjelölésével – a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium gimnáziumi igazgatóhelyetteséhez kell benyújtani a könyvtárban.
Pótló írásbeli
A pótló írásbeli vizsgát 2026. február 3-án 14.00 órától szervezzük. Pótló írásbeli vizsgát azok a tanulók írhatnak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni. A vizsgázók által benyújtott, indoklással alátámasztott írásos kérelem mérlegelése, a benyújtott igazolások elfogadása a központi írásbeli vizsgát szervező intézmény igazgatójának jogköre. Vizsgaismétlésre nincs mód, minden tanuló csak egyszer tehet azonos típusú központi írásbeli vizsgát.
Sikeres felvételit kívánunk!
Áldás, békesség!
Döbrőssy Márton, igh.

