László Sándor, a mi Sanyi bácsink nyugdíjba vonulása után két héttel távozott a minden élők útján. Betegségének súlyosságáról feleségén kívül tudatosan senkinek sem szólt és példamutató tartással utolsó pillanatig szolgálta az iskolánkat.
“Most tehát reménységgel várjuk, hogy megkapjuk örökségünket, amelyet semmi sem tehet tönkre, s amely soha meg nem fakul, és sohasem veszít az értékéből, mert a mennyben őrzik a számunkra.”
1 Péter 1, 4
