MEGHIRDETETT KÉPZÉSEINK
Meghirdetett képzések
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium
OM azonosító: 200415
Feladatellátási hely kódja:001
Igazgató: Madarász Levente
Gimnáziumi tagozat
Tagozatvezető: Döbrőssy Márton
A 2024/25.-ben induló képzéseink:
Nyek – egy nagyszerű lehetőség!
1+4 évfolyamos nyelvi előkészítő évfolyammal induló, emelt szintű angol nyelvi képzés (Nyek)
Az első, előkészítő évben heti 14 órában tanulhatják az angol nyelvet és heti 4 órában a második idegennyelvet (német vagy francia).
Az angol oktatása középhaladó szintről indul (nem kezdő szintről).
Egyéb órák: heti 3 digitális kultúra, 2 hittan, 2 matematika, 2 magyar, 1 ének-zene, 1 félév kémia, 1 félév fizika, osztályfőnöki óra, 5 testnevelés
Tagozatkód: 0001
Egyetemen vagy főiskolán szeretnél továbbtanulni, de még nem döntötted el, hogy milyen gimnáziumi tagozatot választanál?
4 évfolyamos általános tantervű képzés
Első idegen nyelvből emelt óraszám.
Tervezett létszám: 15 fő
Tagozatkód: 0002
Szívesen foglalkozol matematikával vagy informatikával?
Gazdasági, programozó, műszaki pályára mennél?
Matematika–digitális kultúra tagozat
Tervezett létszám: 15 fő
A szóbeli vizsga tárgyai: matematika és digitális kultúra
Tagozatkód: 0003
képzés | képzés módja | emelt szintű órák évfolyamonként | választható idegen nyelv | |||||
1+4 évfolyamos emelt szintű angol nyelvi képzés | 001 | 9.NY | 9.A | 10. | 11. | 12. | német, francia | |
angol nyelv
középhaladó szinten indul |
14 | 5 | 5 | 4 | 4 | |||
2. idegen nyelv | 4 | 3 | 3 | 4 | 4 | |||
4 évfolyamos általános tantervű osztály | 002 | Első idegen nyelvből emelt óraszám. | német, francia | |||||
4 évfolyamos matematika-digitális kultúra tagozat | 003 | emelt
matek/digitális kultúra óraszám |
német, francia |
Iskolánk egyházi célja
Iskolánk vallási, világnézeti tekintetben elkötelezett intézményként működik.
Az aktív hitéletet igazoló lelkészi ajánlás kérése, vagy a jelentkező családjának a hitéletéről való tájékozódás ezzel indokolható, de a felvehető tanulók rangsorolásában nem játszhat szerepet.
Rangsorolás a kiírt követelmények teljesítése alapján elért pontszámok szerint történik.
Pontazonosság esetén a tanuló felvételéről a gimnázium igazgatója dönt.
Tájékoztatás
Az intézményünk honlapján a felvételi tájékoztatóban minden felvételire vonatkozó gyakorlatot és követelményt nyilvánosságra hozunk a jogszabályok keretein belül.
NYÍLT NAPOK
Nyílt napok, felvételi tájékoztatók
NYÍLT NAPOK
„A nagyarányú érdeklődés miatt sajnos le kellett zárnunk a regisztrációra való jelentkezés lehetőségét, már teljesen telítettek a pótnapos létszámok is. Köszönjük megértésüket!”
- Nyílt nap 1. alkalom
NOV. 07. | kedd
- Nyílt nap 2. alkalom
NOV. 15. | szerda
- Nyílt nap 3. alkalom
NOV. 23. | csütörtök
- Pótnap
DEC. 01 | péntek
A nyílt nap programja
7:30-8:00 – érkezés, regisztráció.
Fogadás aulában, diáksegítők fogadnak, kísérnek.
- ó.8:00-8:45 – igazgatói tájékoztatás, eligazítás(Lorántffy teremben)
- ó.9:00-9:45 – óralátogatás1
- ó.9:55-10:40 – óralátogatás2
- óra. 10:45-11:00 Körbevezetés
Az épület megtekintése tanárok és diákok vezetésével, kisebb csoportokban.
11:00-11:30 Kerekasztal beszélgetések diákok és szülők részére:
szülőknek tanárokkal, diákoknak benkős diákokkal.
Kérjük, hogy telefonon, vagy e-mailen keresztül regisztráljanak a Titkárságon, legkésőbb a nyílt napot megelőző munkanapon 12:00-ig a következő adatok megadásával:
– kísérő szülő teljes neve
– szülő telefonos elérhetősége
– szülő e-mail címe
– a leendő 9. osztályos tanuló teljes neve
– a választott gimnáziumi nyílt nap dátuma
Fontos, hogy a regisztrációra való jelentkezést követően mindenképpen várják meg a titkársági munkatársak visszajelzését!
A nyílt napok alkalmával létszámkorlátot vezettünk be a nagyarányú érdeklődés miatt. Ezért nem biztos, hogy az Önök által kívánt napra be tudják írni Önöket a titkárnők!
Az előzetes regisztráció elengedhetetlen ahhoz, hogy a programokat és a szükséges infrastruktúrát a megfelelő színvonalon elő tudjuk készíteni!
A tanórákon CSAK A REGISZTRÁLT SZÜLŐK ÉS TANULÓK vehetnek részt!
Köszönjük megértésüket és együttműködésüket!
Áldás, békesség!
2023.09.20
Döbrőssy Márton
igazgatóhelyettes
Telefon: 06-1-369-1851
E-mail: iskolatitkar@benkorefi.hu
Központi írásbeli felvételi vizsga
AZ ÍRÁSBELI FELVÉTELI VIZSGA
Az írásbeli vizsga időpontja:
2024. január 20. 10:00
Tisztelt Szülő és Kísérő! Kedves Diák!
A tanulóknak 9:30-ra kell jönniük.
Érdemes korábban elindulni otthonról, mert 10:00 óra után nem engedhetjük be az elkéső vizsgázókat a terembe! Az iskolába való belépés után a tanulónak alkalma lesz regisztrálni. A szülőket arra kérjük, hogy legfeljebb csak a gimnázium bejáratáig kísérjék a tanulókat. Az épületbe kizárólag a felvételiző tanulók léphetnek be. Megértésüket köszönjük!
Kéjük, az alábbiakat vegyék figyelembe:
– Az írásbeli vizsga során, a dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék vagy fekete színű tintával kell elkészíteni. Hibajavítót használni tilos!
– A magyar nyelvi feladatlapok kitöltéséhez segédeszköz nem használható.
– A matematika feladatlapok kitöltéséhez rajzeszközökön (vonalzó, körző, szögmérő) kívül más segédeszköz (pl. zsebszámológép) nem használható.
– Kérjük, hogy a diákok a vizsgára feltétlenül hozzanak magukkal személyazonosítására alkalmas érvényes fényképes igazolványt – diákigazolványt, útlevelet vagy személyi igazolványt.
BTMN-es / felmentéssel rendelkező tanulók esetében:
A központi írásbeli vizsgára vonatkozó speciális elbírálást minden esetben írásos kérelemben kell igényelni – a központi írásbeli vizsga előtt – a vizsgaszervező iskolában. A kérelmet és a szakértői véleményt a központi írásbeli vizsgára történő jelentkezéskor a jelentkezési lappal együtt kell benyújtani az iskolához.
Az igazgató a szakértői vélemény alapján hoz döntést arról, hogy milyen kedvezményeket biztosít a tanulónak az írásbeli vizsga során (időhosszabbítás, segédeszköz használata, a vizsga meghatározott részeinek értékelése alóli felmentés, pl. helyesírás). Az igazgató döntését határozatba foglalja, amelyet a központi írásbeli vizsga előtt eljuttat a tanulóhoz és a szülőhöz.
A központi vizsga értékelése
Tájékoztatásul közöljük, hogy minden dolgozatot több szaktanár együttesen néz át és értékel.
Az ide vonatkozó törvény szerint az írásbeli vizsga értékelt dolgozatait a vizsgázó és szülője az iskola képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott helyen és időben megtekintheti, azokról kézzel vagy elektronikus úton másolatot készíthet, és – kizárólag a hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő értékelés esetén – észrevételt tehet.
ÉSZREVÉTEL, FELLEBBEZÉS
A hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő értékelés esetén észrevételeiket, nem a megtekintés napján, hanem a következő munkanapon
2024.02.05-én, hétfőn tehetik meg 8:00-16:00 között.
Az észrevételeket – a kifogásolt rész megjelölésével – a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium gimnáziumi igazgatóhelyetteséhez kell benyújtani.
Helyszíne: a Benkő Iskola, igazgatóhelyettesi iroda.
Észrevételezési nyomtatvány letöltése
Pótló írásbeli
A pótló írásbeli vizsgát 2024. január 30-án 14.00 órától szervezzük. Pótló írásbeli vizsgát azok a tanulók írhatnak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni. A vizsgázók által benyújtott, indoklással alátámasztott írásos kérelem mérlegelése, a benyújtott igazolások elfogadása a központi írásbeli vizsgát szervező intézmény igazgatójának jogköre. Vizsgaismétlésre nincs mód, minden tanuló csak egyszer tehet azonos típusú központi írásbeli vizsgát.
A megtekintés és értékelő lapok átvételének időpontja és helyszíne
2024. február 2, péntek 8:00-16:00, könyvtár
Az értékelő lapokat nem adjuk postára, az iskolában lehet átvenni!
Sikeres felvételit kívánunk!
Áldás, békesség!
Az iskola vezetősége
JELENTKEZÉS A KÖZPONTI ÍRÁSBELI VIZSGÁRA
Jelentkezés a központi írásbeli vizsgára
A tanulóknak 2023. november 30-ig,
- ügyfélkapun keresztül, elektronikus űrlap használatával Elektronikus jelentkezési felületen
VAGY
- papíralapon, pdf formátumban vagy word docx fájlban kitöltött dokumentum Jelentkezési lap központi írásbeli vizsgára (pdf)
benyújtásával kell jelentkezniük a központi írásbeli vizsgára. Ez a jelentkezés csak a központi írásbeli vizsgára vonatkozik, nem tévesztendő össze a felvételi eljárásban használatos jelentkezési lappal, amelyet a középfokú iskolákba való jelentkezéskor kell majd használni.
A tanuló maga dönti el, melyik vizsgaszervező intézménybe jelentkezik a központi írásbeli vizsgára, függetlenül attól, hogy a későbbiekben a felvételi eljárás keretében melyik középfokú intézménybe kíván majd jelentkezni, és milyen jelentkezési sorrendet jelöl meg.
Figyelem! A középfokú felvételi eljárás során a központi írásbeli vizsgára és a középfokú iskolákba való jelentkezéshez más-más időpontban, külön kell jelentkezni, a két jelentkezés nem „váltja ki”, vagy „helyettesíti” egymást.
Amennyiben papír alapú jelentkezési lapot töltenek ki, azt leadhatják munkanapokon az iskola titkárságán 7:30-16:00 között, vagy elküldhetik szkennelve a feveteli@benkorefi.hu címre.
Kérjük azokat a szülőket, akiknek a gyermeke valamilyen részképesség zavarral (BTMN) küzd, és erről Szakértői Bizottság által kiállított igazolással rendelkezik, hogy az igazoló okmányokat ne felejtsék el beküldeni a szülői kérelem és a jelentkezési lappal együtt.
Erről bővebben:
A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók (BTMN) részvétele a középfokú felvételi vizsgán
A BTMN tanuló a központi írásbeli vizsga során a szakértői véleményben foglaltak alapján az alábbi kedvezményekre lehet jogosult:
- időhosszabbítás: az írásbeli vizsga időtartama tárgyanként 45 perc, ez indokolt esetben megnövelhető 15 perccel.
- az iskolai tanulmányai során általa használt, megszokott segédeszköz használata: a tanuló a szakértői vélemény alapján az igazgatói határozatban leírtak szerinti segédeszközt vagy segédeszközöket használhatja a vizsga során.
- a vizsga meghatározott részeinek értékelése alóli felmentés: a szakértői véleményben leírtak alapján a vizsgadolgozat értékelésekor bizonyos feladattípusokat a javító tanár nem vesz figyelembe, az ezekre adható pontot az elérhető maximális és a tanuló által elért összpontszámba sem számítja be – leggyakoribb példa erre a helyesírás alóli felmentés.
A központi írásbeli vizsgára vonatkozó speciális elbírálást minden esetben írásos kérelemben kell igényelni – a központi írásbeli vizsga előtt – a vizsgaszervező iskolában.
A szülői kérelem erre a linkre kattintva pdf formátumban letölthető:
Szülői kérelem a központi írásbeli vizsga speciális vizsgakörülményeinek biztosítására (pdf)
A kérelmet és a szakértői véleményt a központi írásbeli vizsgára történő jelentkezéskor a jelentkezési lappal együtt kell benyújtani az iskolához, mivel a speciális körülményekre vonatkozó kérelem a vizsgaszervezést is érinti. A kérelmet a vizsgaszervező iskola igazgatója bírálja el. Az igazgató a szakértői vélemény alapján hoz döntést arról, hogy milyen kedvezményeket biztosít a tanulónak az írásbeli vizsga során. Az igazgató döntését határozatba foglalja, amelyet a központi írásbeli vizsga előtt eljuttat a tanulóhoz és a szülőhöz. Ez a döntés kizárólag a központi írásbeli vizsga letételének körülményeire vonatkozhat.
Figyelem! Csak azt a mentességet tudjuk érvényesíteni, amit tartalmaz a szakértői vélemény!
Bármely kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal!
FELVÉTELIZŐKNEK
A FELVÉTELI ELJÁRÁS MENETE, ÜTEMEZÉSE
Határidők, fontos dátumok
Tanulói jelentkezési lap leadása a központi vizsgára | 2023. november 30, Benkő Iskola |
Központi írásbeli felvételi vizsga | 2024 . január 20., 10:00 óra, Benkő Iskola |
Pótló központi írásbeli felvételi vizsgák | 2024. január 30., 14:00, Benkő Iskola |
Értékelőlapok, dolgozatok megtekintése | 2024. február 2. 8:00-16:00 (Könyvtár) |
Jelentkezési lap benyújtása | 2024. február 21 |
Tanulói adatlap elküldése | 2024. február 21., Győr, Pf.694. |
Szóbeli felvételi vizsga | 2024. március 7. 8:00-17:00 |
Ideiglenes felvételi jegyzék nyilvánoságra hozatala | 2024. március 22. |
Módosítás | 2024. április 8-10. között |
Egyeztetett felvételi jegyzék nyilvánoságra hozatala | 2024. április 26. |
Felvételről vagy elutasításról szóló értesítés megküldése | 2024. május 2. |
Rendkívüli felvételi eljárás (szükség esetén) | 2024. május 6.-22. |
Beiratkozás | 2024. június 26-28 |
A központi felvételi írásbeli időpontja:
2024. január 20., szombat 10:00 óra, Benkő Iskola
Eligazítás aulában 9:30-kor
Pótló központi írásbeli felvételi vizsgák:
2024. január 30., kedd 14:00, Benkő Iskola.
Csak rendkívüli esetben. Azon jelentkezők számára, akik az előző írásbelin alapos okok miatt nem tudtak részt venni, és erről az eredeti időpont előtt tájékoztatták a szervező intézményt.
Értékelőlapok, dolgozatok megtekintése: 2024. február 2.
Az egységes írásbelit szervező középiskola értesíti az írásbeli eredményről a tanulókat, /ekkor tekinthetők meg a kijavított dolgozatok és vehetők át az értékelőlapok/
A központi vizsga értékelése:
A központi írásbeli vizsga eredményéről a vizsgát szervező középiskola 2024. február 2-án közvetlenül tájékoztatja a vizsgázókat, azzal, hogy a vizsga részletes eredményeit tartalmazó, az iskola körbélyegző lenyomatával, valamint az igazgató vagy az iskola által kijelölt személy aláírásával hitelesített.
Értékelő lapot’ minden tanulónak/szülőnek átadja.
A kiértékelt dolgozatokat a vizsgázó és/vagy a szülője megtekintheti:
2024.február 2-án 08:00-16:00 között a könyvtárban.
Ezekről kézzel vagy elektronikus úton – pl. digitális fényképezőgéppel, okostelefonnal – másolatot készíthet, és – kizárólag a hivatalos javítási-értékelési útmutatóól eltérő értékelés esetén – az értékelésre észrevételt tehet.
A vizsgázó és szülője a hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő értékelés esetén észrevételeit a megtekintést követő első munkanap végéig – tizenhat óráig – írásban adhatja le. A vizsgaszervezőintézmény a benyújtott kérelmet elbírálja, a bírálat eredményét három napon belül határozat formájában írásban közli az észrevételt tevővel.
Tanulói adatlap elküldése, postára adás határideje: 2024. február 17. éjfél
A tanulói adatlapon kell sorrendbe állítani azokat a tanulmányi területeket, amelyre a tanuló jelentkezett. Azt a tanulmányi területet kell előbbre sorolni, ahol szívesebben folytatná tanulmányait a jelentkező. Csak a Hivatal zárt rendszerébe kerül be adatfeldolgozásra, ezért a középiskolák döntését nem befolyásolja, hogy ki hányadik helyen jelölte meg az adott iskola valamelyik tanulmányi területét.
Ideiglenes felvételi jegyzék: 2024. március 22.
Az iskola legkésőbb eddig a dátumig, a honlapján nyilvánosságra hozza a jelentkezők felvételi jegyzékét (a tanuló OM azonosító száma alapján).
Módosítás: 2024. április 8.-10.
A módosítást a tanuló az általános iskolájában végezheti el. A módosítás során a tanulmányi területet törölni nem lehet, azonban csak azok eredetileg beírt sorrendje átalakítható, ill. új tanulmányi terület felvételére is van lehetőség, de utóbbira csak olyan középfokú iskolában, amely az eredeti tanulói adatlapon is szerepelt, és csak az érintett középfokú iskolával történt előzetes egyeztetés alapján jelölhető meg.
Egyeztetett felvételi jegyzék nyilvánoságra hozatala: 2024. április 26.
A felvételt hirdető középiskola megküldi a felvételről, vagy elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek, általános iskolának.
Központi középfokú felvételi pontszámítása
A felvételi pontszámítás
általános iskolai tanulmányi eredmények | központi írásbeli felvételi | szóbeli felvételi | ||||||
magyar nyelv és irodalom tantárgyak átlaga | történelem | matematika | idegen nyelv | természettudomány tantárgyak | matematika | magyar | elbeszélgetés | |
7. osztály vége | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | 50 | 50 | 50 |
8. osztály félév | 5 | 5 | 5 | 5 | 5 | |||
Összesen | 50 | 100 |
A felvételhez szükséges az egységes követelményeken alapuló magyar nyelvi és matematika központi írásbeli vizsga megírása, a 7. osztály év végi, a 8. osztály félévi tanulmányi eredménye és szóbeli elbeszélgetés.
Az összetevők arányai:
- központi írásbeli vizsga: 100 pont (50%)
- tanulmányi eredmény: 50 pont (25%)
- szóbeli elbeszélgetés: 50 pont (25%)
Összesen: 200 pont (100%)
- központi írásbeli általános vizsga
A központi írásbeli vizsgán elérhető eredménynek az iskola felvételi eljárásában a megszerezhető felvételi összpontszám 50%-át képviseli (200/100 pont).
Mind a magyar nyelv és matematikából kérjük a központi írásbeli vizsga eredményét. A matematika tanulmányi területről való felmentés esetén a tanulónak duplán beszámíthatunk korábbi tanulmányi eredményeket, a következő feltételek szerint: a 7. év végi, illetve 8. félévi /közismereti tárgyak: magyar irodalom, magyar nyelv, történelem, idegen nyelv, biológia v. földrajz / érdemjegyeinek összege /50 pont/
A központi írásbeli feladatsor megírására intézményünkben 2024. január 20. szombaton 10:00-kor kerül sor.
- tanulmányi eredmény
A tanulmányi eredmények a felvételi eljárásában a megszerezhető felvételi összpontszám 25%-át képviseli (200/50 pont).
A tanulmányi eredmények figyelembe vétele a középfokú iskolába felvételiző tanuló általános iskolai 7. év végi és 8. félévi tanulmányairól szereplő osztályzatait, minősítéseit kell érteni,
a közismereti tárgyakból:
a matematika, magyar irodalom, magyar nyelv, történelem, a természettudományi tantárgyak átlaga.
A tanulmányi eredményekbe tehát nem számítható be nyelvvizsga, tanulmányi verseny, sportverseny és egyéb olyan teljesítmény, amely részben vagy teljesen elválasztható az általános iskolai tanulmányoktól.
- szóbeli elbeszélgetés
A szóbeli elbeszélgetésen elérhető felvételi összpontszám 25%-át képezi (200/50 pont).
A szóbeli beszélgetésre, amelyre 2024. március 7., előzetesen egyeztetett időpontban kerül sor, kérjük, szíveskedjenek magukkal hozni
- a lelkészi ajánlást, ha van
- a 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi bizonyítványának másolatát,
- a központi írásbeli értékelő lapját,
- a tanuló ellenőrző könyvét, valamint az alábbi
- füzeteket: magyar irodalom, magyar nyelvtan, matematika és idegen nyelv
A beérkezett eredmények alapján döntünk a szóbeli felvételire való behívásról.
A pontos, napra, órára szóló beosztást csak a jelentkezési lapok beérkezése után tudjuk elkészíteni, várhatóan március 1-ig a honlapon oktatási azonosítóval tesszük közzé.
A beszélgetés részei:
- kommunikációs képességek, ismerkedő beszélgetés /30 pont/
- hittan szóbeli felvételi, bibliaismereti kérdések / 5 pont /
- idegen nyelv ismerete /angol/ /max: 15 pont/, előre meghirdetett témakörök alapján
A felvételi beszélgetés időtartama kb. 15 perc.
Hittan szóbeli felvételi, bibliaismereti kérdések
Kérdések a hittan szóbeli felvételihez:
- Tanulsz hittant az iskolában? Hány éve?
- Melyik a kedvenc bibliai történeted? Miért?
- Sorolj fel egyházi ünnepeket! Melyik számodra a legkedvesebb? Miért?
- Mit tudsz a Bibliáról? (hány részből áll; milyen nyelven íródott, ki fordította magyarra; mit nevezünk evangéliumnak?)
- Meg vagy-e keresztelve? Esetleg már konfirmáltál (bérmálkoztál) is?
- Jársz-e gyülekezetbe (ifjúsági csoportba)? Hogy hívják a lelkipásztorodat?
- Sorolj fel néhányat Jézus csodáiból!
- Mit tudsz elmondani Ábrahámról / Mózesről / Dávidról?
- Sorolj fel néhány ószövetségi prófétát!
- Kik voltak Jézus tanítványai? Ma is vannak tanítványai?
- Sorolj fel néhányat Jézus példázataiból!
- Mit tudsz Pál apostolról?
- Milyen keresztyén szimbólumokat lehet látni a templomtornyok tetején? (pl. csillag, kereszt) Mit jelentenek ezek?
- Van-e olyan bibliai Ige, amely valamiért különösen sokat jelent neked?
- Mondd el az Apostoli Hitvallást (Hiszekegy) vagy a Miatyánkot!
Idegen nyelv ismerete
A jelentkezők beszélnek az alábbi témakörök egyikéről:
- Bemutatkozás, a család bemutatása, kapcsolatok a családon belül, ünnepek
- Az otthon, lakóhely, környék ismertetése
- Szabadidős tevékenységek, hobbik, az internet szerepe életünkben
- Napirend, tanulás, étkezés, egészséges életmód
- Az iskola, tantárgyak, tanárok, osztálytársak
- Utazás, nyaralás, közlekedés
Matematika-digitális kultúra tagozat
Itt az idegen nyelv ismerete helyett a digitális kultúrával kapcsolatos alapismereteket mérjük.
A digitális kultúra (informatika) szóbeli témakörök:
- Alapismeret, hardver, szoftver
- Felhasználói ismeretek – Word, Excel, Power-point, Paint
- Operációs rendszerek
A szóbeli módja: kötetlen beszélgetés, ill. tableten kell egy tesztet kitölteni. Csak elméleti vizsga van.
Matematika tudásmérés nincsen.
Minden jelentkezőnek sikeres vizsgát és eredményes felvételit kívánunk!
TANÁRAINK
Gimnáziumi tagozaton tanító szaktanárok:
Név | Tantárgy |
Bácsik Erika | vizuális kultúra |
Benkő Karolin | francia |
Berecz Lilla | magyar, angol |
Berkesné Okos Melinda | angol |
Csiszár Boldizsár | 9.b of. matematika, német |
Dancs Gábor | matematika |
Derceni Norbert | testnevelés |
Döbrőssy Márton | angol |
Farkasné Nagy Krisztina | Komplex természettud. |
Fáy Zsuzsanna | német |
Fekete Erzsébet | hittan |
Ferkóné Pávai Réka | ének-zene |
Géczyné Miklóssy Katalin | ének-zene |
Gergely Eszter | angol |
Gombkötőné Lombár Izabella | magyar-francia |
Gullner Andrea | magyar-német |
Havas-Kovács Dominika | magyar |
Horváth Sándor | hittan, iskolalelkész |
Jakab Géza | matematika |
Kiss Orsolya | angol |
Kovács Bálint | testnevelés, gyógytestnevelés |
Koltai Géza | fizika |
Köő Artúr | történelem |
Lancsák Zsófia | magyar |
Madarász Levente Károly | magyar-angol |
Nagy Gábor | matematika |
Némedi János | informatika |
Maltos Claudia | angol |
Pilaú Ildikó | földrajz-vizuális kultúra, művészetek |
Pintér János Dániel | biológia , földrajz |
Ráczné Zeller Dalma | kémia |
Rusznák László | digitális kultúra |
Sántáné Bartha Mónika | matematika |
Szabó Réka | angol |
Szörényi Sára | matek-kémia |
Dr. Szilágyi-Sándor Gabriella | hittan |
Tóth József | testnevelés |
Tóth Noémi Dalma | francia-történelem |
Fülöp-Turbucz Lilla | német |
Velkei-Kiss Mónika | matematika-informatika-digitális kultúra |
Dr. Vitályos Áron | biológia, életvitel |
Varga-Kammerhofer Lilla | magyar |
BELSŐ VIZSGÁK 2023/24
Vizsgatáblázat 2023/2024 | |||||
tagozat | évfolyam | tantárgy | vizsga módja | értékelés | |
szóbeli | írásbeli | ||||
felső tagozat | 7m | matematika | május 21-24. | május 21-24. | |
7.a | angol | május 28. | május 27. | ||
gimnáziumi tagozat | 11. | hittan | x | ||
10. | matematika | május 6-10. | |||
9. nyek | angol | december 8. | december 7. | ||
9. nyek | angol | május /
II: f.é |
május /
II. f.é |
||
10. | 2. idegen nyelv | május 6. délelőtt | május 7. | ||
osztályozó | |||||
10-11 | angol | április 20. szombat,
9:00 |
április 20. szombat,
9:00 |
||
kisérettségi | 11. | magyar | április 08-09. | tanórán | |
11. | történelem | április 08-09. | tanórán | ||
próbaérettségi | 10. 11. | angol | január 2. hete | január 3. hete | |
BELSŐ JELENTKEZÉS
Belső jelentkezés
Több célú intézmény révén belső jelentkezés esetén azoknak a tanulóknak, akiknek tanulmányi átlaga a felvételi tárgyakból eléri a pedagógiai programban előírt 4,00-ás átlagot, mentesülnek a felvételi eljárás alól.
Az általuk választott tagozaton folytathatják tanulmányaikat.
Fontos!
Ez nem helyettesíti a hivatalos jelentkezési lapot, amit az iskolának és az Oktatási Hivatal-nak kell elküldeni.
ÁTJELENTKEZÉS
Év közbeni átjelentkezés
Felvételi igényt lehetőleg a tanév végén, telefonon vagy e-mailen lehet jelezni június 17.-ig.
A felvétel mindig létszámfüggő.
A középiskolai tanulmányok alatt más középfokú intézményből gimnáziumi tagozatunkba átjelentkezni kívánó tanulóktól először szülői kérelmet kérünk, az alábbi információkkal:
-a gyermek személyi adatait
– jelenlegi iskoláját, évfolyamát, tagozatát
– az iskolaváltoztatási szándék indokait, távozás okairól részletes és őszinte indoklás
– a gyermek előző két tanév végi bizonyítvány másolatát
– elektronikus naplóból másolatot az aktuális jegyek és hiányzásokról
-az osztályfőnök elérhetőségét (telefonszám vagy e-mail cím)
Nem lehet az aktuális tanévben súlyos fegyelmi fokozata vagy igazolatlan hiányzása.
Időpont egyeztetés után a felvételt egy személyes beszélgetés előzi meg, ahol figyelembe vesszük:
- tanulmányi eredmény
- magatartás, szorgalom
- iskolaváltás indoklása
- a hitélet támogatása
Matematika, magyar nyelv és irodalom tantárgyakból írásbeli, angol nyelvből szóbeli szintfelmérőt tartunk.
Az előzetes feltételeinknek való megfelelés esetén személyes általános beszélgetésre hívjuk a tanulót és szülő /gondviselőjét, amelynek célja a tanuló motivációjának, személyiségének megismerése, a családi háttér, ill., hitéleti háttérrel való ismerkedés.
KEDVEZMÉNYEK (SNI, BTMN)
Kedvezmények
Fontos! Sajátos nevelési igényű tanulókat sajnos nem áll módunkban fogadni.
BTMN-es tanulók esetében a vizsgaszervezés érdekében kérjük csatolni a jelentkezési laphoz a szakértői bizottság, vagy a nevelési tanácsadó szakértői véleményét, valamint a speciális körülmények, illetve eszközök igénylésére vonatkozó szülői kérelmet.