„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe.”
/1Kor 16,14/
Áldás, békesség!
Szeretettel köszöntöm a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium honlapján!
Iskolánk fenntartója a Budapest-Északi Református Egyházmegye, melynek köszönhetően általános iskolánk 2004-ben, gimnáziumi tagozatunk 2006-ban indult. A kezdeti 394-es létszám mára közel hétszázra emelkedett. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően iskolánk mára a környék egyik legkorszerűbb és legvonzóbb intézményévé nőtte ki magát. Hálás szívvel mondhatjuk tehát, hogy iskolánk rövid története valójában egy felemelkedéstörténet.
A Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium pedagógiai programjában célul tűzte ki, hogy imádsággal, igényes nevelő-oktató munkával, a magyar református iskolák hagyományainak, a keresztyén közösség nevelő erejének, a legfejlettebb tudományos és technikai eredményeknek-eszközöknek, valamint a családokkal és a gyülekezetekkel kiépített gyümölcsöző kapcsolatoknak a felhasználásával a lehető legtöbbet tegye meg azért, hogy minden növendéke fel tudja mutatni azokat a képességeit, amelyeket csak ő maga kapott a Teremtőjétől.
Iskolánk református intézmény. A református elnevezés nem csupán jelző a nevünkben, hanem tevékenységünk meghatározója, létjogosultságunk alapja. Tudatában vagyunk annak, hogy közoktatási intézményünk célja és feladata nem lehet kevesebb, mint a többi hasonló típusú iskolának. Ugyanakkor nevünkből kifolyólag másnak kell lennie. Ezzel jelezni óhajtjuk, hogy nem a hit és a tudás szembeállításáról, mint hamis alternatíváról van szó, hanem református hagyományainknak megfelelőn a kettő összhangjáról, melyet a XXI. századi követelményeknek megfelelően szeretnénk megvalósítani.
Kérem, böngésszen bátran honlapunkon, melyen igyekeztünk bemutatni iskolánkat és amennyiben felkeltettük érdeklődését, látogasson el hozzánk. Szeretettel várjuk!
Madarász Levente
igazgató
Kapcsolat
AKTUÁLIS
- A 18. MatekGuru Csapatverseny döntője 5. évfolyam
- Vivicitta 2023 – Futás a Bátrakért
- Országos Diákfilm fesztivál
- Országos francia civilizációs verseny
- MatekGuru Döntő
- Sikeres nyelvvizsga
- 7. Outrigger Sárkányhajó Magyar bajnokság
- Te és a természettudományok- mesés történetek
- Nyári angol tanfolyam diákoknak
- Budapesti fizikaverseny